Bementem reggel Militellora, majd azzal a lendülettel el is jöttem. Gyanús volt, hogy mindenki tanul, ez nem szokás, aztán megjött a tanár, és szép nagy papírokat készítettek elő, ami nekem ugye nincs. Zh volt, de megbeszéltem Militelloval, hogy majd egyszerre csinálom meg a vizsgát, azért ez nem olyan megterhelő. Meg tudtam volna írni minimum egy hármasra azalapján, ami belémvésődött a koraújkorból, de inkább hazajöttem ötvenhatot írni. Épp elkaptam a takinéniket is, csacsogtunk egy sort, mert azt még a csecsemők is tudják, hogy a személyzettel jóban kell lenni.

Adornon ma már kiselőadások voltak, kiváló alkalom számomra, hogy megnézzem, itt hogyan szokás. Nem voltak „én tettem! mindent bevallok!” – gondolataim, de igen rosszak voltak. Azt szűrtem le, minimum akadémikusnak kell mutatnod magad, lásd néhány héttel ezelőtt a zakós-szemüveges tagokról tett megjegyzésem. Ez nem ruházatra vonatkozik persze, hanem viselkedésre, és előadásmódra. Ennek közvetlen következménye lesz, hogy levelezik, receptet cserél, telefonos kígyójátékot űz a hallgatóság. Az első pofa mintha csak a tisztikar felszereléséről adott volna jelentést Adornonak, kizárólag hozzá beszélt 20 percen át. Elvileg a Crainz-szöveg 3. fejezetetét dolgozta fel, most vagy a Crainz hülye, vagy ő nem tudta, mihez kezdjen vele. Egy másik úgy hadart, hogy ahhoz képest az én előadásom üteme (mert minden szót meggondolok előtte kétszer) olyan lesz, mint Teréz anya lépcsőnek felfelé. Hozott egy montázst Tornatore Cinema Paradisojából, fogalmam sincs, minek. Semmi nem lett világosabb általa az ötvenes-hatvanas évek fogyasztási szokásairól. Néhányan tapsolni próbáltak a végén, de elhalt. Megint másik a szóvégi magánhangzókat nyújtotta el, de úgy, már nevetni kellett volna alatta: questi anniiiiiii… un punto cheeeeee, lo sguardooooooo, nella cittàààà, stb. Adorno is a telefonjával játszott, és olyan merev figyelemmel nézte, mintha a főnökasszony ruhátlan aktjaiban gyönyörködne. Közben néha azért felnézett bólintani egyet.

És ez körül is írja a dilemmámat. Mert ha én nagyon okosan akarok viselkedni, akkor sem tudom hibátlanul a kis szövegemet, és nevetséges leszek. A mai bemutatókból egy kötőszó nem sok, annyi sem maradt meg senkinek. Ha így kell itt előadni, akkor az enyém nagyon nem lesz jó. Meg tudok maradni történésznek, hogy ne csapjak át komikusba, de kérdés, ők minek fognak majd látni. Ugyanis a cél az, hogy valami megmaradjon a kis mondókámból, ezt pedig világosan, egyszerűsítve mondom el, lazán, hát huszonéveseknek magyarázok, mint pl. az ország mindig is szembement a szovjet szőrzet példájával, amikor ott bajszos volt (Sztálin), nálunk kopasz (Rákosi), aztán ott lett kopasz (Hruscsov), és itt lett bajszos (Nagy). Jesszus, minek ejtsem Hruscsovot?! Krusev, Úrsof, Kruscsev? Mindet hallottam, vagy olvastam, csak Hruscsovot nem.

Ez így nem fog beleilleni a sorba. De én sem illek bele, és ha már nem, akkor nem mindegy? Végül meggyőztem magam (vagyis még folyamatban van), hogy a dolognak egyáltalán nincs tétje, és miért ne maradjon így? Emlékszem, az egyetemen a néhai indológus Puskás Ildikónak arról tartottam előadást, hogy a babilóniaiak hogyan számolták ki a √2-t, ez három oldal matematikai levezetés, és minden friss bölcsész, aki örült, hogy többet nem kell ezzel foglalkoznia, csak lesett. Két év múlva véletlenül hallottam, hogy emlegetik a folyosón, és nem hittem a fülemnek. Arabon meg első félévem első előadása után megjegyeztek, és mondták, vezessem én a tanszéki-követségi estet. Hátha itt is megjegyeznek, és elsiklanak a stilisztikai hibáim felett, ha elszórakoztatom őket. Hangos-tréfás-véres kevercs lesz, ha minden jól megy.

Ehhez azonban anyag kell. Az ’56-os intézet fizetős, az MTV Videótára, amilyen jónak ígérkezik, akkora technikai borzalom. Ugyanilyen használhatatlan a Sulinet Digitális Tudásbázisnak csúfolt weblap, ami elvileg diákoknak-tanároknak nyújt segítséget, a gyakorlatban csak szapora fejgörcsöket. Emlékszem, sajnos nem tudom elfelejteni azt a sajátosan bomlott elméjű emberszabásút, aki nekünk szakmódszertani előadásokat tartott kora reggelente, olyankor, amikor az éjszakás nővér már elment, de a délelőttös Mancika még nem jött meg a nyugtatóval, a portás meg aludt a tegnap esti kisüstitől, csak így fordulhatott elő, hogy kiszökött az idegosztályról, és bejött az egyetemre. Szóval ő is reklámozta azt a sulinetet, ami egy nagy, kerek nulla, de gondolom jó sokba került. Buzdított a számítógépre is, bemutatta, hogyan kell használni úgy, hogy fogalma sem volt arról, mit nyomkod. Elmesélhetném, hogyan szenvedett percekig 3 írásvetítős fólia egymásra helyezésével a XXI. században, de visszakanyarodva nonszensz az, hogy nincsenek fent a filmhíradók, és videók sehol. Még csak nem is úgy kérem, hogy le is lehessen őket tölteni, de nyilván az lenne a legjobb, mert az itteni egyetem is csak bottal piszkálja az Internetet. A teljes Megáll az időt nem fogom leszedni miatta újból, le sem jönne időben, és a Youtube-on, és a többi videómegosztón is csak náci agymosottak Kárpátiás, meg Magozott cseresznyés összeállításai találhatók a témában, illetve a Duna TV egy hangalámondásos összeállítása. Ezt azonban nem fogom használni, mert a Rai Tre viszont felpakolta az ilyen témájú videóját valami régi műsorából, és abban minden benne van, ami kell. Nem röhejes ez?

Vacsoráról hazafelé olyami történt, ami már egy ideje nem. Ennek dacára azonban nem nosztalgia öntött el, hanem az eső.