Befejeztem a kis „projektemet”. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de nem is vagyok teljesen elégedetlen; elmentem itteni lehetőségeim határáig. Említettem, hogy fércelek valamit, hát ez volt az. Ez egy pléd, némi cérna, fonál, két gomb, és egy lánc.

Baromi hideg volt a szobában, és kitaláltam, hogy csinálok valami dögös fekete köpönyeget magamnak, amit neadjég, még utcára is fel merek venni, ha túrázok ( de ezt még a lépcsőházban sem nagyon merném). A kelmék itt valami gyönyörűek, és annyiba is kerülnek (a gombok is. A kettő ára annyi volt, mint a plédé!), szar viszkózból meg nem akartam megcsinálni, úgyhogy hagytam a fenébe, amíg a közértben meg nem láttam a leárazott pokrócokat. Nem volt fekete, de dögös a vörös, legfeljebb csak itthon használom: nem kell minden alkalommal bebugyolálnom magam, csak felkapom, és készen beterít, ha az erkélyen keresek hálózatot. Miért is ne nézne ki valahogy, ha már van, így kicsit dekorálgattam, aztán pusztán heccből kapucnit is csináltam rá, hímzést is akartam, de az már túl nagy munka lett volna gyakorlati hasznához képest. A szobában sem nagyon fogom viselni, mert kiszúrtak velem, és két napja van fűtés, így marad az erkély, ott úgysem látnak.

Nem akarom, hogy megkérdezzék, „de miért csináltad? de miért hordod? minek ez neked?”. Olyan fárasztó kérdések, már csak azért is, mert én sem tudom rájuk a választ, a fentieket nem kezdem fejtegetni, a többi meg, ami megközelítené az igazságot, nehezen, vagy nem érthető. Belső vágy, nem tudom. Ha ezek után valakiben felmerülne, hogy nem vagyok normális, azzal csak egyetérteni tudok.

Aztán a „Miért azzal díszítetted, amivel? Ez jelent valamit az országodban/nak? Nem? Akkor miért nem olyannal díszítetted?” stb, stb. vagy: „Ez színházhoz lesz? Játszol? Mikor lehet megnézni? Ó, pedig ezt kéne csinálnod.” –kérdések, amikre szintén csak komplikált, vagy nehezen érthető válasz adható. Amikor elvittem a színházhoz a ruhás képeimet, azt mondták, szépek, de ők nulla költségvetéssel dolgoznak, és nem hitték el, hogy én is. A fentebb felsoroltakon, kockás papíron, egy ollón, tűn, és egy ceruzán kívül mást nem használtam, ezt szerintem lerí róla, de a takarítónők is tanusíthatják, akik egyszer alaposan megtapogatták a távollétemben a kiterített pokrócöltözéket. A szoba tiszta volt, ezt viszont nem úgy találtam, ahogy hagytam, bár szemmel láthatólag igyekeztek úgy letenni, ahogy én.

Kedden zh, és nem tudok semmit. Ebből nagy égés lesz.