Mára kellett mennem a nemzetközi kapcsolatok ügyosztályra, hogy legyen végre diákigazolványom, és ehessek végre kedvezményesen a menzán, és más jó dolgok. Nagy nő ül bent kis lélekkel, mondom mi van, hogy nemrég jöttem, és nem tudok semmit. Ekkor kiborult, ez hogy lehet; pedig vele szemben ültem én, az élő bizonyíték, akinek senki nem mondott semmit, azért jöttem ide, hogy itt végre megtudjak valamit. Hát, olyan naiv voltam, hogy A nyomorultak Cosette-je hozzám képest a Vaslady Margaret Thatcher. Óbégat, hogy ilyen nincs, majd egy olyasféle lassítva lejátszott vitába kezdtünk, mint két autista, akik találkozás után összevesznek, ki zavarta meg előbb a másik köreit. Hívja fel az embert, hívja fel, mondom, felhívja, hosszan dumálnak, részben nem is rólam, miért nem töltöttem ki a jelentkezési lapot online, amikor elküldék, mert már le volt zárva, és mint kiderült, amúgy is rosszat küldtek el nekem. Leteszi, és nem cseszeget tovább, tehát beigazolódhatott, hogy mégsem én vagyok a hülye ugye, már csak azért, mert ha én lettem volna, biztosan tovább ment volna a furkálás, és piszkálás, hogy ezt már régen meg kellett volna csinálnia, ez nem az én dolgom lenne, ilyet nem is lehetne most csinálni, stb. ahogy azt a hivatalban már szokás. Mutatja, ezt a kérdőívet töltsem ki otthon (odahaza szerverhiba miatt nem fogadta el, pedig negyvenszer próbáltam), holnap jöjjek vissza két fotóval, meg a kinyomtatott szerződéssel. Fotóm van, szerződés a postafiókomban, nem lehete most…? Nem, majd holnap. Izgatottan várom. Ez azt jelentette, hogy ma is közérteznem kellett, ahol valami barom kuponnal fizetett, amit nem olvasott be a gép, vagy tudomisén, mindegy, végre rámkerül a sor, a nő hallván az akcentusomat megkérdezi, honnan jövök, mondom neki, mire „Jaj, tényleg? Ott van most Bukarestben az a katasztrófa, tudom!”. Budapest, javítom az éhségtől vicsorogva-vigyorogva, de még attól is vagy 200 km. Fontos ez most, és ráadásul itt, egy aktív tűzhányó tomporába vállig belebújva, amit csak úgy becézünk, Etna, és ahol egyébként méteres sor áll mögöttem, és amikor a kosaramban minden hűtött tétel felmelegedett, és minden forró kihűlt? Hazaérve elhatároztam, ez így nem mehet tovább, legalább apró boldogságok jussanak, ami csak egy kicsit is kulturális program a városban, azt meg fogom nézni.