Ma megértettem a főnökasszony belső szisztémáját, a Tervet, amihez hasonlóról Eco beszél a Foucault-ingában, úgy is mondhatnánk, összeállt a bolygók sora, mint Disney Herkulesében, és Hádész előtt megnyílhat az út az Olümposzra. Így már könnyűszerrel lezárom itteni tanulmányaimat. Bementem a főnökasszonyhoz, papírokat írogattunk, aztán átmentünk a másik szobába, a láthatatlan Főfőnök Iachello titkárnőjéhez, vagy kihez. Az Erasmus-hallgatókért felel, de még sose találkoztunk. Ő az egész egyetem legaranyosabb ügyintézőjének bizonyult, most először nem villantak fel olyan képek előttem az ügyintézés folyamán, mint a charentoni elmegyógyintézet, Szent Bertalan éjszakája, vagy Anthony Perkins arca a Psycho végén. A főnökasszony elmondta neki a Tervet (ekkor értettem meg, tehát ezt sem nekem mondta el, csak hagyta, hogy hallgassam), ó, ahá, jó, pont úgy, mint a tavalyi szakgyakos csinálta, hát akkor az kellene, hogy kedden visszajövök hozzá minden vizsgapapírommal, és minden el lesz sikálva, lesz pecsét, Iachello kézjegye, kitör a kommunizmus, és mindenkinek lesz biciklije. Kedd lesz a napja annak is, hogy Adorno aláírja a vizsgámat (holnap letudom a kisproffal), sőt, kedden délután megint találkozok a főnökasszonnyal, mert válaszkedvességet küld a pesti tanszékre, és ugyanaznap délután még Parasztbecsület is lesz. Általános megbolondulást prognosztizálok aznapra.

Mikor ott végeztem, gondoltam, átszelem a halálhidat ismét, és ha ott van Rimini, rákérdezek az írott dolgozatomra. Ott volt, látott, csak húsz percet beszélgetett még a színházmaffiával személyesen, aztán még harmincötöt (!) telefonon. Mondom, erre jártam, gondoltam, hátha itt találom. Egy hete írta, hogy néhány nap múlva válaszol, sikerült esetleg elolvasni a dolgozatot, mert iktatni kellene majd az eredményét. Ó, igen, nos, a dolgozatot úgy láttam, nagyon jól megcsinálta (látványosan félrenézett a szemkontaktust nem kereső irodafalra; ki se nyitotta), és mit kell nekem most írni? Van egy fecni, de megegyeztünk, hogy holnap déltájban visszajövök, akkor kitöltünk, aláírunk, iktatunk mindent, és a párttagok még nyerget is kapnak a biciklijükre.

Most minden jó. Jónás is nagy sokára értette csak meg, mit jelentett Cafrinka jóslata („El fogod nyerni az igazi kincset”), mert neki se mondtak el rendesen semmit, de jópárszor alájátszották a fenséges Die Fledermaus-nyitányt a Szaffiban.

Ha már operett, megosztok egy levélrészletet. Gioviale vizsgáján ajánlottam neki Csáky Móric könyvét, Az operett ideológiája, és a bécsi modernség címmel. Ezt én adhoc lefordítottam neki olaszra, majd jófejségből, mert közel hetven, megkerestem neki a neten, de olaszul még nem jelent meg. Erre válaszolt aztán: „Nagyon köszönöm: Ön megerősítette a legendás magiar [sic, hát nem cuki?] vendégszeretetet, ami Európa legnagyszerűbb hagyományai között foglal helyet; és az osztrák-magyar Európa [?] mindig is a szívem csücske marad, még az apró dolgokban is (Romy Schneider Sissije is, amint megkoronázzák magyar királynővé, hogy segítse ezt a nemes népet). Többek közt ezért is szeretem A víg özvegyet, a Luxemburg grófját, és A mosoly országát. Köszönöm, üdvözlettel.”

Ehhez kár fűzni bármit is, de néhány megjegyzést azért megengedek magamnak. Az, hogy gondolkodása nem evilági, az nyilvánvaló, de aranyos; ami viszont meglepetés volt, hogy Nők lapja – átlagolvasó szinvonalán nyáladzik Erzsébetről, ergo történelmi ismeretei a témában nincsenek, csak a báli báj ábrándja. Az egyébként külön bizarr egy kicsit, ahogy Romy Schneiderről beszél, fiatal lányok, meg vénlányok szoktak ilyeneket mondani a nőről, akik elhiszik a filmeket. Már az óriás Volver – poszter kapcsán is gyanítottam, hogy titkon talán a másik végénél fogja meg az ütőt, de végtére is, ehhez meg kinek mi köze? Örülök, hogy örül, hadd biciklizzen.