Késéssel érkeztem órára, Claudia kijavította a kis fogalmazást az Özpetek-filmről, csak három hiba volt benne, és ráírta, hogy „ottimo!”. Ezzel aztán elbüszkélkedtem a többieknek, akik csak lestek, mert ők ilyet nem kaptak, sőt a szünetben még le is állt velem beszélgetni, hogy nagyon tetszett a kis analízisem. Ez hízlalta a májam egész nap. Sajnos csak másfél óránk van a délelőtti és a délutáni etap között, ami csak szerencsével elég a menzán értekéshez, ami fél óra erőltetett menet oda, ugyanannyi vissza, közben kivárni a sort, még enni is, de legalább izmosodunk. Claudia tartotta az arte ed architettura (művészet és építészet) órákat, mint azt mondtam, és tegnap sikeresen át is kéredzkedtünk Ameliával. Kiderült, nem mi voltunk az egyetlenek, másik két lány is jött umanisticáról, és Josef is tervezi, mert bár kémikus, nem jött be neki a medicina. A művészetek adnak menedéket. Persze délután már mindenki mosogatórongy, és Claudia tudja ezt, úgy válogat feladatot is, nem mondja délután négykor, hogy „facciamo un brainstorming generale”. Este kalandnapot tartottam, most a vacsoramenzán, mert új sor nyílt, ahol pizzát sütöttek. Ugyanannyi, mint a menü, és nagyon jó, ketten sütik személyre szabottan a szemed előtt. Többet kell rá várni, mint a rendes menüre, de tök megéri.  Hercegem bókolt, megjegyezte, hogy sem rágógumiízű amerikai, sem szájferdítő brit akcentusom nincs, ha angolul beszélek, mire meséltem neki a magyar akcentusról. 1931, Drakula, Lugosi Béla. Aztán rájöttem, tudok olyan akcentussal is beszélni, teljesen Drakulásan, és úgy eltaláltam a figurát, hogy nem bírta abbahagyni a röhögést, majd ugyanezzel a stílussal előadtam a Barbie girlt, mint a kilencvenes évek egyik esszenciáját, ami megint nagyon sikeres volt.

Az egyik magyar csaj, Zsófi elkéredzkedett jogóráról, hogy megnézhesse az ingyenes filmvetítésen a „La dolce vita”-t Fellinitől. Arte óra szünetében találkoztam vele, mert mint mondta, a filmvetítés elmaradt, egy „piccola problema” miatt. A technikával itt mindig gond van, ez jellemző az itteniekre, de ki tudja, lehet, hogy csak annyi, nem találták meg a vetítendő filmet. Itt csökkenteni próbálják a gond mértékét, míg aki emlékszik kuvaiti mesémre, tudja, hogy ott inkább növelték, lásd muskila kabíra.

Anton él. Láttuk. Ez van.